Főoldal / Garancia

Az általunk forgalmazott termékekre a Ptk-ban és 45/2014. (II.26.) számú Kormányrendeletekben foglaltak szerint alapesettben 1 év jótállást vállalunk, vagy vállalnak beszállítóink, a gyártók és importőrök. Esetenként ez módosulhat felfelé (némely esetben akár 5 évig is), amit a webáruházban a termék adatlapján ellenőrizhet. A fogyasztó szavatossági igényeinek érvényesítéséhez a vásárlást a megrendeléssel kapcsolatban kibocsátott számla igazolja. A jótállási idő kezdete a megrendelt termékek átvételének napjától kezdődik.

A garanciális ügyintézésre visszaküldött termékek beérkezésekor minden esetben jegyzőkönyvet készítünk, amelyből megállapítható a szerződéskötés (vásárlás) időpontja, illetve tartalmazza a visszaküldött termékhez kapcsolódó hiba leírását is, ezt e-mailben megküldjük a vásárló részére.

A hibás termékeket 15 napon belül kicseréljük, vagy megjavíttatjuk, ennek érvényesítésére Ügyfélszolgálatunkon keresztül, a vásárlástól számított 1 éven belül van lehetőség. Amennyiben az adott típusú termék már nem elérhető vagy megszűnt, illetve, ha a garanciális cserére vagy javításra nincs lehetőség, úgy a termék vételárát cégünk a vevő által megadott bankszámlára utalja vissza.

A vásárlástól számított hat hónapon belül cégünk csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha bizonyítjuk, hogy a termék hibája a fogyasztó részére történő átadást követően keletkezett. Így cégünk nem köteles a kifogásnak helyt adni, ha megfelelően bizonyítja, hogy a termék a nem rendeltetésszerű használat folytán vált hibássá. A teljesítést követő hat hónap elteltével azonban a bizonyítási teher a fogyasztó oldalára kerül, vagyis vita esetén a megrendelőnek kell bizonyítania, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt. Nem áll fenn hibás teljesítés, ha a termék hibái ismertek, vagy azok a megrendelő számára felismerhetőek voltak.

Nem érvényes a garancia, ha a garanciális igény a garancia időn túl érkezett be. Nem érvényes a garancia a termék nem rendeltetésszerű használatából, szakszerűtlen felszereléséből, kezeléséből, tárolásából eredő hibák esetén, ezért kérjük, hogy a termékek beépítését-beszerelését mindig bízza szakemberre. Rendeltetésellenes használatnak minősül pl. a termék specifikációjában megadott paramétereket meghaladó mechanikai és elektromos terhelés. Megszűnik a garancia, ha a meghibásodás nem megfelelő üzemeltetés, illetéktelen beavatkozás, mechanikus sérülés vagy elemi kár (vihar, villámcsapás, tűz, robbanás, túlfeszültség, túláram) miatt következik be. A garancia a hibás termék által okozott másodlagos károkra nem terjed ki.

A fogyasztó a szavatossági igények elutasítása esetén békéltető testületekhez fordulhat. A békéltető testületek elérhetőségeit megtalálhatják a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság weboldalán.

A garanciális ügyintézésre visszaküldött termékhez kérjük minden esetben mellékelje a Hibajelentő lapot (letölthető innen), amely tartalmazza a vevő adatait, a vásárlás időpontját, a megrendelés számát, a termék megnevezését, a hiba leírását, illetőleg hogy milyen címre juttassuk el a javított vagy cserélt terméket. Fontos, hogy a hibáról pontos leírást adjon, mert ez megkönnyíti a hibaelhárítást. A csomag feladási költségét Önnek kell megfizetnie, a visszaküldési díj cégünket terheli. Kérjük, a csomagot értéknyilvánítással adja fel. NE küldje vissza portós vagy utánvéttel terhelt csomagban, mert ezeket NEM áll módunkban átvenni! Visszaküldési cím:
Soós és Társa Zrt. Kövirózsa utca 5.
A javított vagy cserélt terméket szállítási költség felszámítása nélkül visszaküldjük az Ön címére, vagy átveheti azt ügyfélszolgálatunkon. Amennyiben azonban a terméket a szerviz bevizsgálást követően hibátlannak találta, vagy a hibát nem rendeltetésszerű használat okozta, és ezért a javítás garanciálisan nem végezhető el, akkor a visszaszállítás költsége is Önt terheli.

Meghosszabbított garancia: egyes termékekre a gyártó meghosszabbított garanciát vállal, azaz az 1 év kötelező garancián túl további 1 év jótállást vállal a termékre. Ezt a tényt minden esetben feltüntetjük a konkrét terméknél. Meghibásodás esetén a garanciális ügyintézés az alábbi módon zajlik attól függően, hogy a termék a vásárlástól számított 0-12 hónap vagy a vásárlástól számított 12-24 hónap között hibásodott meg:

- garancia érvényesítése a vásárlástól számított 0-12 hónapban: 1 éven belüli meghibásodás esetén a meghibásodott terméket és a kitöltött Hibajelentő lapot (letölthető innen) vissza kell juttatni cégünk címére (Soós és Társa Zrt. 1163 Budapest, Kövirózsa utca 5). A csomag feladási költségét a vásárlónak kell megfizetnie, a visszaküldési díj cégünket terheli. NE küldje vissza portós vagy utánvéttel terhelt csomagban, mert ezeket NEM áll módunkban átvenni! A termék bevizsgálását, javítását vagy cseréjét követően egy ingyenes csomagban küldjük ki a terméket, mely belföldi címre történő kiszállítás költségét cégünk magára vállalja. Amennyiben a terméket a szerviz bevizsgálást követően hibátlannak találta, vagy a hibát nem rendeltetésszerű használat okozta, és ezért a javítás garanciálisan nem végezhető el, akkor a visszaszállítás költsége is Önt terheli.

- garancia érvényesítése a vásárlástól számított 12-24 hónapban: a gyártó az 1 év kötelező garancián túl további 1 év garanciát biztosít. Amennyiben a termék a vásárlástól számított 12-24 hónap között hibásodik meg, a terméket és a kitöltött Hibajelentő lapot (letölthető innen) vissza kell juttatni cégünk címére ((Soós és Társa Zrt. 1163 Budapest, Kövirózsa utca 5). A csomag feladási költségét a vásárlónak kell megfizetnie. NE küldje vissza portós vagy utánvéttel terhelt csomagban, mert ezeket NEM áll módunkban átvenni! A termék bevizsgálását, javítását vagy cseréjét követően egy 1.500,- Ft szállítási díjjal terhelt csomagban küldjük ki a terméket a megadott belföldi címre.

Szavatossági szabályok kérdezz-felelek formában

Kellékszavatosság 

1.1. Milyen esetben élhet Felhasználó a kellékszavatossági jogával?
Felhasználó webshopot üzemeltető cég hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
1.2. Milyen jogok illetik meg a Felhasználót a kellékszavatossági igénye alapján?
Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

1.3. Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét?
Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
1.4. Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Felhasználó a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

1.5. Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Termékszavatosság 
1.6. Milyen esetben élhet Felhasználó a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Felhasználó – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

1.7. Milyen jogok illetik meg Felhasználót termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

1.8. Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

1.9. Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

1.10. Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Felhasználónak kell bizonyítania.

1.11. A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

Jótállás

1.12. Milyen esetben élhet fogyasztó a kellékszavatossági jogával? Hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján a Szolgáltató jótállásra köteles, ha a felhasználó fogyasztónak minősül.

1.13. Felhasználót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? A jótállás időtartama egy év. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.

Jótállási igénye alapján a jogosult választása szerint

  • kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott jótállási jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek - másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy
  • az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a (...) nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

A kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.

1.14. Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?

A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont fogyasztót a jótállásból fakadó jogok a termék-és kellékszavatosság fejezetekben leírt jogosultságoktól függetlenül megilletik.

1.15. Szolgáltató nem tartozik jótállással a jótállási időn túl (szakmailag elvárható élettartam) a természetes elhasználódásból / avulásból származó károkért.

1.16. Szolgáltató nem tartozik továbbá szavatossággal, illetve jótállással az olyan károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek.

1.17. Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 41 offroad  S3 CI SRC  félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)+FF90:F103

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 41 offroad S3 CI SRC félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)+FF90:F103

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 42 offroad  S3 CI SRC  félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 42 offroad S3 CI SRC félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 43 offroad  S3 CI SRC  félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 43 offroad S3 CI SRC félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 44 offroad  S3 CI SRC  félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 44 offroad S3 CI SRC félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 45 offroad  S3 CI SRC  félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 45 offroad S3 CI SRC félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 46 offroad  S3 CI SRC  félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Heckel Suxxeed 67203 46 offroad S3 CI SRC félmagasszárú fekete 67203 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Cipő Heckel Suxxeed 67283 42 offroad S3 CI SRC  fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Heckel Suxxeed 67283 42 offroad S3 CI SRC fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

15 240 Ft

Nettó ár: 12 000 Ft

Cipő Heckel Suxxeed 67283 43 offroad S3 CI SRC  fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Heckel Suxxeed 67283 43 offroad S3 CI SRC fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

15 240 Ft

Nettó ár: 12 000 Ft

Cipő Heckel Suxxeed 67283 44 offroad S3 CI SRC  fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Heckel Suxxeed 67283 44 offroad S3 CI SRC fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

15 240 Ft

Nettó ár: 12 000 Ft

Cipő Heckel Suxxeed 67283 45 offroad S3 CI SRC  fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Heckel Suxxeed 67283 45 offroad S3 CI SRC fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

15 240 Ft

Nettó ár: 12 000 Ft

Cipő Heckel Suxxeed 67283 46 offroad S3 CI SRC  fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Heckel Suxxeed 67283 46 offroad S3 CI SRC fekete 67283 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

15 240 Ft

Nettó ár: 12 000 Ft

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 41 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 41 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 42 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 42 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 43 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 43 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 44 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 44 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 45 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol COHIBA 997P-007 45 SB P E WRU FO HI HRO SRC Metal free 997P-007 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Cipő Pezzol Oyster 610Z-022 44 S3 SRC bőr felső fém 610Z-022 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Oyster 610Z-022 44 S3 SRC bőr felső fém 610Z-022 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Cipő Pezzol Oyster 610Z-022 45 S3 SRC bőr felső fém 610Z-022 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Oyster 610Z-022 45 S3 SRC bőr felső fém 610Z-022 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Cipő Pezzol Oyster 610Z-022 46 S3 SRC bőr felső fém 610Z-022 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Oyster 610Z-022 46 S3 SRC bőr felső fém 610Z-022 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Bakancs Pezzol Mistral 619Z-016 41 S3 SRC bőr felső fém 619Z-016 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Mistral 619Z-016 41 S3 SRC bőr felső fém 619Z-016 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Bakancs Pezzol Mistral 619Z-016 45 S3 SRC bőr felső fém 619Z-016 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Mistral 619Z-016 45 S3 SRC bőr felső fém 619Z-016 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Bakancs Pezzol Mistral 619Z-016 46 S3 SRC bőr felső fém 619Z-016 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Mistral 619Z-016 46 S3 SRC bőr felső fém 619Z-016 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 42 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 42 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 44 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 44 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 45 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 45 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 46 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Shelby 980S-002 46 S3 SRC bőr metal free 980S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Bakancs Pezzol Jackson 981S-002 45 S3 SRC bőr metal free 981S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Jackson 981S-002 45 S3 SRC bőr metal free 981S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Bakancs Pezzol Jackson 981S-002 46 S3 SRC bőr metal free 981S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Jackson 981S-002 46 S3 SRC bőr metal free 981S-002 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Bakancs Pezzol Cannibal 41 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Cannibal 41 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

22 479 Ft

Nettó ár: 17 700 Ft

Bakancs Pezzol Cannibal 42 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Cannibal 42 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

22 479 Ft

Nettó ár: 17 700 Ft

Bakancs Pezzol Cannibal 43 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Cannibal 43 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

22 479 Ft

Nettó ár: 17 700 Ft

Bakancs Pezzol Cannibal 44 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Cannibal 44 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

22 479 Ft

Nettó ár: 17 700 Ft

Bakancs Pezzol Cannibal 45 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Cannibal 45 222BV-03 S3 CI HI HRO ESD SRC 222BV-03 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

22 479 Ft

Nettó ár: 17 700 Ft

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 41 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 41 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 42 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 42 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 43 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 43 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 44 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 44 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 45 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 45 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 46 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Pezzol Azul 203BV-04 46 S3 CI HI HRO SRC BOA 203BV-04 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 42 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 42 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 43 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 43 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 44 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 44 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 45 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő Pezzol Flores 279BV-01 45 S3 CI HI HRO SRC BOA 279BV-01 (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

23 178 Ft

Nettó ár: 18 250 Ft

Cipő Biname  TSIS-CL1-M Villanyszerelő csizma TSIS-CL1-M

Cipő Biname TSIS-CL1-M Villanyszerelő csizma TSIS-CL1-M

Színkód 44-es

24 130 Ft

Nettó ár: 19 000 Ft

Cipő Biname  TSIS-CL1-L Villanyszerelő csizma TSIS-CL1-L

Cipő Biname TSIS-CL1-L Villanyszerelő csizma TSIS-CL1-L

Színkód 44-es

24 130 Ft

Nettó ár: 19 000 Ft

Cipő Biname  TSIS-CL1-XL Villanyszerelő csizma TSIS-CL1-XL

Cipő Biname TSIS-CL1-XL Villanyszerelő csizma TSIS-CL1-XL

Színkód 44-es

24 130 Ft

Nettó ár: 19 000 Ft

Bakancs Biname MT1000 42 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Bakancs Biname MT1000 42 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Színkód 44-es

24 130 Ft

Nettó ár: 19 000 Ft

Bakancs Biname MT1000 43 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Bakancs Biname MT1000 43 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Színkód 44-es

24 130 Ft

Nettó ár: 19 000 Ft

Bakancs Biname MT1000 44 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Bakancs Biname MT1000 44 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Színkód 44-es

24 130 Ft

Nettó ár: 19 000 Ft

Bakancs Biname MT1000 45 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Bakancs Biname MT1000 45 Villanyszerelő bakancs Marron MT1000

Színkód 44-es

24 130 Ft

Nettó ár: 19 000 Ft

Kabát Classic 63306 M Engelbert strauss munkaruha 63306

Kabát Classic 63306 M Engelbert strauss munkaruha 63306

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kabát Classic 63306 L Engelbert strauss munkaruha 63306

Kabát Classic 63306 L Engelbert strauss munkaruha 63306

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kabát Classic 63306 XL Engelbert strauss munkaruha 63306

Kabát Classic 63306 XL Engelbert strauss munkaruha 63306

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kabát Classic 63306 XXL Engelbert strauss munkaruha 63306

Kabát Classic 63306 XXL Engelbert strauss munkaruha 63306

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Derekas nadrág Classic 63305 48 Engelbert strauss munkaruha 63305

Derekas nadrág Classic 63305 48 Engelbert strauss munkaruha 63305

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Derekas nadrág Classic 63305 50 Engelbert strauss munkaruha 63305

Derekas nadrág Classic 63305 50 Engelbert strauss munkaruha 63305

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Derekas nadrág Classic 63305 52 Engelbert strauss munkaruha 63305

Derekas nadrág Classic 63305 52 Engelbert strauss munkaruha 63305

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Derekas nadrág Classic 63305 54 Engelbert strauss munkaruha 63305

Derekas nadrág Classic 63305 54 Engelbert strauss munkaruha 63305

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Derekas nadrág Classic 63305 56 Engelbert strauss munkaruha 63305

Derekas nadrág Classic 63305 56 Engelbert strauss munkaruha 63305

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Derekas nadrág Classic 63305 58 Engelbert strauss munkaruha 63305

Derekas nadrág Classic 63305 58 Engelbert strauss munkaruha 63305

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Derekas nadrág Classic 63305 60 Engelbert strauss munkaruha 63305

Derekas nadrág Classic 63305 60 Engelbert strauss munkaruha 63305

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág Classic 63315 48 Engelbert strauss munkaruha 63315

Kertésznadrág Classic 63315 48 Engelbert strauss munkaruha 63315

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág Classic 63315 50 Engelbert strauss munkaruha 63315

Kertésznadrág Classic 63315 50 Engelbert strauss munkaruha 63315

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág Classic 63315 52 Engelbert strauss munkaruha 63315

Kertésznadrág Classic 63315 52 Engelbert strauss munkaruha 63315

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág Classic 63315 54 Engelbert strauss munkaruha 63315

Kertésznadrág Classic 63315 54 Engelbert strauss munkaruha 63315

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág Classic 63315 56 Engelbert strauss munkaruha 63315

Kertésznadrág Classic 63315 56 Engelbert strauss munkaruha 63315

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág Classic 63315 58 Engelbert strauss munkaruha 63315

Kertésznadrág Classic 63315 58 Engelbert strauss munkaruha 63315

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág Classic 63315 60 Engelbert strauss munkaruha 63315

Kertésznadrág Classic 63315 60 Engelbert strauss munkaruha 63315

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kabát Stonekit 60622 M Engelbert strauss munkaruha 60622

Kabát Stonekit 60622 M Engelbert strauss munkaruha 60622

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kabát Stonekit 60622 L Engelbert strauss munkaruha 60622

Kabát Stonekit 60622 L Engelbert strauss munkaruha 60622

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kabát Stonekit 60622 XL Engelbert strauss munkaruha 60622

Kabát Stonekit 60622 XL Engelbert strauss munkaruha 60622

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kabát Stonekit 60622 XXL Engelbert strauss munkaruha 60622

Kabát Stonekit 60622 XXL Engelbert strauss munkaruha 60622

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Derekas nadrág Stonekit 60621 48 Engelbert strauss munkaruha 60621

Derekas nadrág Stonekit 60621 48 Engelbert strauss munkaruha 60621

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Derekas nadrág Stonekit 60621 50 Engelbert strauss munkaruha 60621

Derekas nadrág Stonekit 60621 50 Engelbert strauss munkaruha 60621

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Derekas nadrág Stonekit 60621 52 Engelbert strauss munkaruha 60621

Derekas nadrág Stonekit 60621 52 Engelbert strauss munkaruha 60621

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Derekas nadrág Stonekit 60621 56 Engelbert strauss munkaruha 60621

Derekas nadrág Stonekit 60621 56 Engelbert strauss munkaruha 60621

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Derekas nadrág Stonekit 60621 58 Engelbert strauss munkaruha 60621

Derekas nadrág Stonekit 60621 58 Engelbert strauss munkaruha 60621

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Derekas nadrág Stonekit 60621 60 Engelbert strauss munkaruha 60621

Derekas nadrág Stonekit 60621 60 Engelbert strauss munkaruha 60621

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kertésznadrág Stonekit 60631 48 Engelbert strauss munkaruha 60631

Kertésznadrág Stonekit 60631 48 Engelbert strauss munkaruha 60631

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kertésznadrág Stonekit 60631 50 Engelbert strauss munkaruha 60631

Kertésznadrág Stonekit 60631 50 Engelbert strauss munkaruha 60631

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kertésznadrág Stonekit 60631 52 Engelbert strauss munkaruha 60631

Kertésznadrág Stonekit 60631 52 Engelbert strauss munkaruha 60631

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kertésznadrág Stonekit 60631 54 Engelbert strauss munkaruha 60631

Kertésznadrág Stonekit 60631 54 Engelbert strauss munkaruha 60631

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kertésznadrág Stonekit 60631 56 Engelbert strauss munkaruha 60631

Kertésznadrág Stonekit 60631 56 Engelbert strauss munkaruha 60631

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kertésznadrág Stonekit 60631 58 Engelbert strauss munkaruha 60631

Kertésznadrág Stonekit 60631 58 Engelbert strauss munkaruha 60631

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kertésznadrág Stonekit 60631 60 Engelbert strauss munkaruha 60631

Kertésznadrág Stonekit 60631 60 Engelbert strauss munkaruha 60631

Színkód 44-es

6 985 Ft

Nettó ár: 5 500 Ft

Kabát Alvin 58 Profus Alvin munkavédelem

Kabát Alvin 58 Profus Alvin munkavédelem

Színkód 44-es

5 080 Ft

Nettó ár: 4 000 Ft

Derekas nadrág Alvin 50 Profus Alvin

Derekas nadrág Alvin 50 Profus Alvin

Színkód 44-es

5 080 Ft

Nettó ár: 4 000 Ft

Derekas nadrág Alvin 58 Profus Alvin

Derekas nadrág Alvin 58 Profus Alvin

Színkód 44-es

5 080 Ft

Nettó ár: 4 000 Ft

Kertésznadrág Alvin 50 Profus Alvin

Kertésznadrág Alvin 50 Profus Alvin

Színkód 44-es

5 080 Ft

Nettó ár: 4 000 Ft

Kertésznadrág Alvin 54 Profus Alvin

Kertésznadrág Alvin 54 Profus Alvin

Színkód 44-es

5 080 Ft

Nettó ár: 4 000 Ft

Kertésznadrág Alvin 56 Profus Alvin

Kertésznadrág Alvin 56 Profus Alvin

Színkód 44-es

5 080 Ft

Nettó ár: 4 000 Ft

Kertésznadrág Alvin 58 Profus Alvin

Kertésznadrág Alvin 58 Profus Alvin

Színkód 44-es

5 080 Ft

Nettó ár: 4 000 Ft

Mellény  IMOLA VEST M Profus Imola

Mellény IMOLA VEST M Profus Imola

Színkód 44-es

3 810 Ft

Nettó ár: 3 000 Ft

Szemüveg 2C-1,2 W1 FT KN CE víztiszta i-5 uvex szemüveg 9183265

Szemüveg 2C-1,2 W1 FT KN CE víztiszta i-5 uvex szemüveg 9183265

Színkód 44-es

1 270 Ft

Nettó ár: 1 000 Ft

Szemüveg kiegészítő keret 9183001 i-5 uvex szemüveg 9183001

Szemüveg kiegészítő keret 9183001 i-5 uvex szemüveg 9183001

Színkód 44-es

1 270 Ft

Nettó ár: 1 000 Ft

Kesztyű 3231X (EN388)12X(EN511)  8-as uvex 60942 (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, UVEX munkavédelmi kesztyű, UVEX unilite thermo)

1 257 Ft

Nettó ár: 990 Ft

Kesztyű 3231X (EN388)12X(EN511)  9-es uvex 60942 (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, UVEX munkavédelmi kesztyű, UVEX unilite thermo

Kesztyű 3231X (EN388)12X(EN511) 10-es uvex 60942 (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű,UVEX munkavédelmi kesztyű, UVEX unilite thermo)

Kesztyű Coreshield fekete 4X42B  6-os Honeywell Coreshield 22-7913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Kesztyű Coreshield fekete 4X42B  7-es Honeywell Coreshield 22-7913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield fekete 4X42B  8as Honeywell Coreshield 22-7913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield fekete 4X42B  9-es Honeywell Coreshield 22-7913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield fekete 4X42B 10-es Honeywell Coreshield 22-7913B(munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield fekete 4X42B 11-es Honeywell Coreshield 22-7913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield Honeyw. 4X43C  6-os Honeywell Coreshield 23-0913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield Honeyw. 4X43C  7-es Honeywell Coreshield 23-0913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield Honeyw. 4X43C  8-as Honeywell Coreshield 23-0913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield Honeyw. 4X43C  9-es Honeywell Coreshield 23-0913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield Honeyw. 4X43C 10-es Honeywell Coreshield 23-0913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Coreshield Honeyw. 4X43C 11-es Honeywell Coreshield 23-0913B (munkavédelmi kesztyű, munkakesztyű, védőkesztyű, munkáskesztyű, vágásálló kesztyű, vágásbiztos, vágás elleni kesztyű, Honeywell Coreshield munakvédelmi kesztyű)

Kesztyű Elsec Szigetelő 500V-ig 10-es Elsec kesztyű 0117000199100 (elektromos szigetelő kesztyű, elektromosan szigetelő kesztyű, villanyszerelő kesztyű, szigetelt villanyszerelő kesztyű)

Kesztyű Elsec Szigetelő 500V-ig 10-es Elsec kesztyű 0117000199100 (elektromos szigetelő kesztyű, elektromosan szigetelő kesztyű, villanyszerelő kesztyű, szigetelt villanyszerelő kesztyű)

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Kesztyű Elsec Szigetelő 1000V-ig 10-es Elsec kesztyű  (elektromos szigetelő kesztyű, elektromosan szigetelő kesztyű, villanyszerelő kesztyű, szigetelt villanyszerelő kesztyű)

Kesztyű Polaris 10-es Profus Polaris X 1 1, 2 3 3 1 (hideg elleni kesztyű, hideg elleni védőkesztyű, munkavédelmi kesztyű, bélelt védőkesztyű, hideg elleni bélelt védőkesztyű)

Kesztyű Polaris 10-es Profus Polaris X 1 1, 2 3 3 1 (hideg elleni kesztyű, hideg elleni védőkesztyű, munkavédelmi kesztyű, bélelt védőkesztyű, hideg elleni bélelt védőkesztyű)

Színkód 44-es

635 Ft

Nettó ár: 500 Ft

Kesztyű Aqua olajos, nedves körny.  8-as Profus Aqua 3121X (olajálló kesztyű, olajálló munkavédelmi kesztyű, vágás elleni kesztyű, vágásbiztos munkavédelmi kesztyű, vágásálló  munkakesztyű, szerelőkesztyű, kesztyű olajálló)

254 Ft

Nettó ár: 200 Ft

Kesztyű Aqua olajos, nedves körny.  9-es Profus Aqua 3121X (olajálló kesztyű, olajálló munkavédelmi kesztyű, vágás elleni kesztyű, vágásbiztos munkavédelmi kesztyű, vágásálló  munkakesztyű, szerelőkesztyű, kesztyű olajálló)

Kesztyű Aqua olajos,nedves körny. 10-es Profus Aqua 3121X (olajálló kesztyű, olajálló munkavédelmi kesztyű, vágás elleni kesztyű, vágásbiztos munkavédelmi kesztyű, vágásálló  munkakesztyű, szerelőkesztyű, kesztyű olajálló)

Kesztyű Baltik Karbon elektr.munka  7-es Profus Baltik Karbon ESD 4141X (munkavédelmi kesztyű, ESD kesztű, varrat nélküli kesztyű, szénszálas kesztyű, poliuretán kesztyű, antisztatikus védőkesztyű, szerelőkesztyű)

191 Ft

Nettó ár: 150 Ft

Kesztyű Baltik Karbon elektr.munka  8-as Profus Baltik Karbon ESD 4141X (munkavédelmi kesztyű, ESD kesztű, varrat nélküli kesztyű, szénszálas kesztyű, poliuretán kesztyű, antisztatikus védőkesztyű, szerelőkesztyű )

Póló Classic 01 kék színű M színkód:05

Póló Classic 01 kék színű M színkód:05

Színkód 44-es

635 Ft

Nettó ár: 500 Ft

Póló Classic 01 kék színű XL

Póló Classic 01 kék színű XL

Színkód 44-es

635 Ft

Nettó ár: 500 Ft

Póló Classic 01 kék színű XXXL

Póló Classic 01 kék színű XXXL

Színkód 44-es

635 Ft

Nettó ár: 500 Ft

Mellény láthatósági XXL

Mellény láthatósági XXL

Színkód 44-es

572 Ft

Nettó ár: 450 Ft

Mellény láthatósági 3XL

Mellény láthatósági 3XL

Színkód 44-es

572 Ft

Nettó ár: 450 Ft

Póló HEAVY 170 kék M 100% pamut; színkód:44

Póló HEAVY 170 kék M 100% pamut; színkód:44

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 kék L 100% pamut; színkód:44

Póló HEAVY 170 kék L 100% pamut; színkód:44

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 szürke XXL "100% pamut; színkód:70"

Póló HEAVY 170 szürke XXL "100% pamut; színkód:70"

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Pulóver Fuzzy Polar L 68650

Pulóver Fuzzy Polar L 68650

Színkód 44-es

1 905 Ft

Nettó ár: 1 500 Ft

Pulóver Fuzzy Polar XXL 68650

Pulóver Fuzzy Polar XXL 68650

Színkód 44-es

1 905 Ft

Nettó ár: 1 500 Ft

Pulóver Fuzzy Polar XXXL 68650

Pulóver Fuzzy Polar XXXL 68650

Színkód 44-es

1 905 Ft

Nettó ár: 1 500 Ft

no image available

Pulóver Planam Cozy azúr S 3061044

Színkód 44-es

5 715 Ft

Nettó ár: 4 500 Ft

no image available

Pulóver Planam Cozy fekete M 3060048

Színkód 44-es

5 715 Ft

Nettó ár: 4 500 Ft

no image available

Pulóver Planam Cozy pala XXL 3062060

Színkód 44-es

5 715 Ft

Nettó ár: 4 500 Ft

no image available

Pulóver Planam Cozy pala XXXL 3062064

Színkód 44-es

5 715 Ft

Nettó ár: 4 500 Ft

Derekas nadrág kék-fekete 52 6402052 PLANAM NORIT

Derekas nadrág kék-fekete 52 6402052 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág piros-fekete 52 6527052 PLANAM NORIT

Kertésznadrág piros-fekete 52 6527052 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

11 176 Ft

Nettó ár: 8 800 Ft

Dzseki Everest zöld-fekete 52 6504 PLANAM NORIT

Dzseki Everest zöld-fekete 52 6504 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Derekas nadrág kék cargo 50 PLANAM BW290 0181

Derekas nadrág kék cargo 50 PLANAM BW290 0181

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kertésznadrág PLANAM piros cargo 50 0173 piros cargo BW290 50 méret

Kertésznadrág PLANAM piros cargo 50 0173 piros cargo BW290 50 méret

Színkód 44-es

9 779 Ft

Nettó ár: 7 700 Ft

Kabát zöld  50 010450 PLANAM BW290

Kabát zöld 50 010450 PLANAM BW290

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

Póló HEAVY 170 szürke L "100% pamut; színkód:70"

Póló HEAVY 170 szürke L "100% pamut; színkód:70"

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló Pride hosszúujjú fekete XL

Póló Pride hosszúujjú fekete XL

Színkód 44-es

1 105 Ft

Nettó ár: 870 Ft

Szemüveg víztiszta lencse SGI 1948 Profus szemüveg

Szemüveg víztiszta lencse SGI 1948 Profus szemüveg

Színkód 44-es

559 Ft

Nettó ár: 440 Ft

Szemüveg víztiszta lencse SGI 960 C Profus szemüveg

Szemüveg víztiszta lencse SGI 960 C Profus szemüveg

Színkód 44-es

445 Ft

Nettó ár: 350 Ft

Póló HEAVY 170 zöld L 100% pamut

Póló HEAVY 170 zöld L 100% pamut

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 neonzöld L 100% pamut

Póló HEAVY 170 neonzöld L 100% pamut

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Pulóver Double Fleece királykék L

Pulóver Double Fleece királykék L

Színkód 44-es

4 699 Ft

Nettó ár: 3 700 Ft

Lábvédő eszk. MONZA 43 Pezzol S3 ESD SRC  sport szerű

Lábvédő eszk. MONZA 43 Pezzol S3 ESD SRC sport szerű

Színkód 44-es

17 780 Ft

Nettó ár: 14 000 Ft

Póló HEAVY 170 fekete M 100% pamut; színkód:26

Póló HEAVY 170 fekete M 100% pamut; színkód:26

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 fekete XL 100% pamut; színkód:26

Póló HEAVY 170 fekete XL 100% pamut; színkód:26

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 fekete XXL 100% pamut; színkód:26

Póló HEAVY 170 fekete XXL 100% pamut; színkód:26

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 neonzöld XL 100% pamut, színkód:41

Póló HEAVY 170 neonzöld XL 100% pamut, színkód:41

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 neonzöld XXL 100% pamut, színkód:41

Póló HEAVY 170 neonzöld XXL 100% pamut, színkód:41

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 szürke M 100% pamut színkód:70

Póló HEAVY 170 szürke M 100% pamut színkód:70

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló HEAVY 170 kék XL 100% pamut színkód:44

Póló HEAVY 170 kék XL 100% pamut színkód:44

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Bakancs LOTHAR 45 692Z-014 S3 SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs LOTHAR 45 692Z-014 S3 SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

17 780 Ft

Nettó ár: 14 000 Ft

Cipő MODENA 45 292S-001 S3 ESD SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Cipő MODENA 45 292S-001 S3 ESD SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

21 590 Ft

Nettó ár: 17 000 Ft

Bakancs MONZA 44 293S-001 S3 ESD SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs MONZA 44 293S-001 S3 ESD SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

17 780 Ft

Nettó ár: 14 000 Ft

Bakancs MONZA 45 293S-001 S3 ESD SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs MONZA 45 293S-001 S3 ESD SRC (munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

17 780 Ft

Nettó ár: 14 000 Ft

Rövidnadrág kék-fekete M 6452048 PLANAM NORIT

Rövidnadrág kék-fekete M 6452048 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

5 588 Ft

Nettó ár: 4 400 Ft

Rövidnadrág kék-fekete XL 6452056 PLANAM NORIT

Rövidnadrág kék-fekete XL 6452056 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

5 588 Ft

Nettó ár: 4 400 Ft

Rövidnadrág kék-fekete 2XL 6452060 PLANAM NORIT

Rövidnadrág kék-fekete 2XL 6452060 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

5 588 Ft

Nettó ár: 4 400 Ft

Rövidnadrág szürke-fekete S 6451044 PLANAM NORIT

Rövidnadrág szürke-fekete S 6451044 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

5 588 Ft

Nettó ár: 4 400 Ft

Rövidnadrág szürke-fekete XXL 6451060 PLANAM NORIT

Rövidnadrág szürke-fekete XXL 6451060 PLANAM NORIT

Színkód 44-es

5 588 Ft

Nettó ár: 4 400 Ft

Póló HEAVY 170 kék XXL Színkód 44-es

Póló HEAVY 170 kék XXL Színkód 44-es

Színkód 44-es

978 Ft

Nettó ár: 770 Ft

Póló Basic férfi fekete S 1290113

Póló Basic férfi fekete S 1290113

Színkód 44-es

508 Ft

Nettó ár: 400 Ft

Póló Basic férfi piros 3XL 1290718

Póló Basic férfi piros 3XL 1290718

Színkód 44-es

508 Ft

Nettó ár: 400 Ft

Póló Basic129 férfi sötétszürke melíroz.L 1291215

Póló Basic129 férfi sötétszürke melíroz.L 1291215

Színkód 44-es

508 Ft

Nettó ár: 400 Ft

Póló Basic férfi azúrkék M 1291414

Póló Basic férfi azúrkék M 1291414

Színkód 44-es

508 Ft

Nettó ár: 400 Ft

Póló Basic férfi drappos szürke 2XL 1295117

Póló Basic férfi drappos szürke 2XL 1295117

Színkód 44-es

508 Ft

Nettó ár: 400 Ft

Bakancs Carlos 42 S3 CI HI HRO SRC 222BV-04 B0119E(munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Carlos 42 S3 CI HI HRO SRC 222BV-04 B0119E(munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Carlos 44 S3 CI HI HRO SRC 222BV-04 B0119E(munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Carlos 44 S3 CI HI HRO SRC 222BV-04 B0119E(munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Bakancs Carlos 45 S3 CI HI HRO SRC 222BV-04 B0119E(munkavédelmi cipő, védőcipő)

Bakancs Carlos 45 S3 CI HI HRO SRC 222BV-04 B0119E(munkavédelmi cipő, védőcipő)

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft

Póló Basic férfi tengerészkék L színkód: 02

Póló Basic férfi tengerészkék L színkód: 02

Színkód 44-es

508 Ft

Nettó ár: 400 Ft

Póló Basic férfi tengerészkék XL színkód: 02

Póló Basic férfi tengerészkék XL színkód: 02

Színkód 44-es

508 Ft

Nettó ár: 400 Ft

no image available

Derekas nadrág kék farmer 54

Színkód 44-es

6 350 Ft

Nettó ár: 5 000 Ft

no image available

Lábvédő eszk.Albatros Taravel fek/kék 42

Színkód 44-es

19 050 Ft

Nettó ár: 15 000 Ft